Vízgyűjtő Pályázati Program önkormányzatok részére
A pályázat célja: A Vízgyűjtő Pályázati Program célja az azonos vízgyűjtő-területen elhelyezkedő, szomszédos, vagy közel fekvő települések együttműködésének ösztönzése és elősegítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási megoldások megtalálásában, megalapozva ezzel hosszú távú együttműködésüket. Ez különösen fontos az olyan környezeti kihívások esetében, amelyek csak közösen vagy hálózatos, integrált megoldásokkal kezelhetők, függetlenül a közigazgatási határoktól. Így jelen pályázati […]
TINLAB-URBAN21 konferencia
ZöldIT – Digitális és zöld innovációk a magyar helyi közösségekben címmel rendeztek konferenciát 2023. március 23-án Kaposváron, melyre Kivés Zoltán, önkormányzati helyettes államtitkár úr is felkérést kapott, hogy mutassa be az aktuálisan futó önkormányzati fejlesztésű projekteket. A szakmai esemény minden évben megrendezésre kerül, az idei konferencia központi témája a települések zöld, illetve digitális átállása volt, […]
Széleskörű szakmai összefogás a „Hódok által biztosított vízmegtartás és konfliktuskezelés a perőcsényi hordalékfogónál” című projekt megvalósítása érdekében
2023. március 18-án került sor a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt Önkormányzati Pályázati Programjának részeként a „Hódok által biztosított vízmegtartás és konfliktuskezelés a perőcsényi hordalékfogónál” című projekt fő eseményére, a hordalékfogó gátjának állagjavítását és védelmét célzó akcióra. A perőcsényi víztározóhoz kapcsolódó hordalékfogó gátjára (egészen pontosan a gát árapasztó bukójára) 2021-ben építettek gátat a hódok. A […]
Elkészült az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv tervezési segédlete
A hazai vízgazdálkodás egyik legkomolyabb feladata és egyben kihívása a települési vízgazdálkodás hatékonyságának fejlesztése annak érdekében, hogy a települések felkészülhessenek a környezeti és társadalmi változásokra. A települési vízgazdálkodás egy olyan komplex több tényezős rendszer (a környezetvédelem, az ipar és mezőgazdaság, a lakhatás, valamint a meglévő és új infrastruktúra fejlesztés összehangolása), melynek sikeressége a településen, társadalmi […]
Probono kreditpontot érő, ingyenes online képzés hazai önkormányzatok részére települési sérülékenység és klíma alkalmazkodás témájában
A „Települési sérülékenység és alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” című, ingyenesen elérhető e-learning tréninganyag a hazai települések klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítását célzó, 2017. szeptember 1. és 2021. november 30. között megvalósult LIFE-MICACC projekt keretében került kifejlesztésre. A tudásanyag elsajátításával az önkormányzatok vezetői és kollégái olyan ismeretek megszerzésére tesznek szert, amely segítséget jelent az erőforrásaik felmérésére, a […]
Cities Forum 2023
Cities Forum 2023: március 16-17., Torino, Olaszország Ötödjére is megrendezésre került a Cities Forum az Európai Bizottság Regionális- és Várospolitikai Főigazgatóságának szervezésében, melynek idén Torino adott otthont március 16-án és 17-én. A 2 napos eseményen európai, nemzeti, regionális és helyi szinten képviseltették magukat a szervezetek, amelyek elkötelezettek a fenntartható városfejlesztés és a városok zöld jövője […]
A LIFE LOGOS 4 WATERS és a LIFE-MICACC projekt is felkerült az ENSZ fenntartható fejlődési célokhoz hozzájáruló Partnerségi Platformra
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (ENSZ-DESA) által létrehozott online platformra felkerült a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt és az azt megelőző LIFE-MICACC projekt is. A létrehozott online felületen olyan együttműködések, és nemzetközi projektek kerülnek megjelenítésre, amelyek az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési célkitűzések teljesítéséhez, illetve eléréséhez járulnak hozzá. A cél a minél szélesebb […]
LIFE LOGOS 4 WATERS Nyári egyetem
A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 6 napos Nemzetközi Nyári Egyetemet szervez 2023. október 15-21. között külföldi hallgatók részére. A Nyári Egyetem célja a jövő szakembereinek szemléletformálása, tudásbővítése a természet-alapú megoldások alkalmazásában rejlő lehetőségek terén, illetve a vízgazdálkodást érintő változások hatására az elmúlt évtizedekben felismert vízügyi oktatást érintő […]
Lakossági fórumot tartottak a kalocsai „gyümölcs utcák” mögötti területen megvalósuló mintaprojekttel kapcsolatban
Kalocsa Város Önkormányzata a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt szakmai csapatával közösen lakossági fórumot tartott a projekt keretében a kalocsai „gyümölcs utcák” mögötti területen megvalósuló mintaprojekttel kapcsolatban 2023. március 2-án, 16 órai kezdettel. A fórumot Jakab Gábor, a Hétfa Kutatóintézet Klímapolitikai és Fenntarthatósági Műhelyének vezetője nyitotta meg, majd dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere köszöntötte […]
Rövid videóban osztják meg tapasztalataikat Rákócziújfalu, Ruzsa és Tiszatarján települések képviselői a LIFE-MICACC projekt keretében megvalósult klímaadaptációs megoldásokról
A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt fontos hangsúlyt fektet az elért eredmények hatékony kommunikációjára és azok minél szélesebb körben történő terjesztésére. Ennek eszköze többek között a projektben, illetve a korábbi, LIFE-MICACC projektben részt vevő önkormányzatok megszólaltatása, amelyek során az érintett önkormányzatok vezetői, kollégái és helyi érintettek rövid videós interjú formájában tájékoztatást adnak a településüket érintő, […]