2023. szeptember 6-án két napos nemezközi konferencia vette kezdetét Fenntartható Önkormányzatok Konferencia (Sustainable Municipalities Conference) címmel, a CEESEN network és WWF Magyarország Alapítvány szervezésében. A rendezvénynek a Magnet Közösségi Ház adott otthont Budapesten, de lehetőség volt online formában is követni az előadásokat.

A konferencia különböző területeket érintve járta körül a fenntarthatóság témáját az önkormányzatok szemszögéből. A rendezvény első napján a résztvevők elismert szakemberek előadásain, illetve hazai és nemzetközi jó gyakorlatok bemutatásán keresztül kaptak átfogó képet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, energiabiztonság és -függőség, valamint vízvisszatartás témákat érintve. A konferencia célja volt emellett, hogy lehetőséget biztosítson a települések jelenlegi helyzetének, alkalmazkodási lehetőségeinek és alkalmazott megoldásainak megvitatására, ennek céljából a szekció előadásokat panelbeszélgetések követték.

Az első nap délután kapott helyet a klímaadaptációval összefüggő előadások szekciója, melynek keretében került bemutatásra a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt és annak előzménye a LIFE-MICACC projekt vízmegtartó gyakorlattal kapcsolatos tapasztalatai, Dr. Szatzker Petra LIFE szakmai vezető „Vízvisszatartás a gyakorlatban – Helyi és regionális szinten” című előadása keretében. Az előadás érintette röviden Magyarország vízügyi helyzetét és a klímaváltozás erre gyakorolt hatásait, a természetes vízvisszatartó megoldások fontosságát és az önkormányzatok szerepét a hatékony alkalmazkodásban és a fenntarthatóság elősegítése érdekében. Emellett szó esett a LIFE-MICACC és a projektben megvalósult települési mintaprojektekről, illetve a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt demonstrációs kisvízgyűjtő területeiről és megoldásairól (önkormányzati pályázati programok, Vízgyűjtő Érdekegyeztető Fórumok). A konferencián elhangzott prezentáció az alábbi linken tekinthető meg: https://ceesen.org/wp-content/uploads/2023/09/ceesen-presentation-CA-02-petra-szatzker.pdf

A rendezvény második napján délelőtt 4 workshop került megrendezésre különböző témákban:
- energiaszegénység elleni küzdelem a SECAP-ok segítségével;
- önkormányzatok politikai perspektíváinak és finanszírozási mechanizmusainak javítása a zöld energiára való átállás felé;
- energiaközösségek, mint az energiabiztonság egyik megoldása;
- éghajlati alkalmazkodás és a vízmegtartás természetalapú megoldásainak gyakorlata.
A konferencia záró programjaként a résztvevők helyszíni terepbejárások közül választhattak, amelyek során települési jó gyakorlatok kerültek meglátogatásra Budapest egyes kerületeiben (Terézváros, Józsefváros), illetve az agglomerációban (Csömör).
