life logo
A1 VEF lakossagi forum kep7 Kalocsa

Lakossági fórumot tartottak a kalocsai „gyümölcs utcák” mögötti területen megvalósuló mintaprojekttel kapcsolatban

Kalocsa Város Önkormányzata a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt szakmai csapatával közösen lakossági fórumot tartott a projekt keretében a kalocsai „gyümölcs utcák” mögötti területen megvalósuló mintaprojekttel kapcsolatban 2023. március 2-án, 16 órai kezdettel.

A fórumot Jakab Gábor, a Hétfa Kutatóintézet Klímapolitikai és Fenntarthatósági Műhelyének vezetője nyitotta meg, majd dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a fórum szakmai előadásokkal folytatódott.

 

A1 VEF lakossagi forum kep9 Kalocsa

Elsőként a Belügyminisztérium képviseletében dr. Szatzker Petra szakmai vezető asszony mutatta be a klímaváltozás globális és magyarországi hatásait, majd a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt főbb céljait, költségvetését, valamint a projekt megvalósításában közreműködő széleskörű partnerséget.

Második előadóként Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország Alapítvány éghajlatvédelmi szakértője ismertette a szürke és zöld-kék infrastruktúra megoldások közötti különbségeket, és a természetes vízmegtartó megoldásokat a fórum hallgatóságával. Előadásában kiemelte, hogy maga a LOGOS 4 WATERS projekt is arra törekszik, hogy zöld-kék infrastrukturális beruházásokkal segítse a kijelölt mintaterületek vízgazdálkodását és klímaadaptációját.

A szakmai előadások sora Fekete Csaba, Bátya Község polgármesterének előadásával zárult, aki részletesen bemutatta a kalocsai „gyümölcs utcák” mögötti területen megvalósuló mintaprojekt fejlesztési terveit, a 2023. február 7-én engedélyező hatóság részére benyújtott vízjogi létesítési tervdokumentáció alapján.

A1 VEF lakossagi forum kep2 Kalocsa 1

 

Nagyszámú érdeklődőt, helyi lakost – közel 30 főt – vonzott a lakossági fórum híre. A fórumon a lakosság részéről felmerülő kérdések zömében arra vonatkoztak, hogy a projektben megvalósuló fejlesztések előkészítésénél, kivitelezésénél majd fenntartásánál szem előtt lettek/lesznek-e tartva a környezetvédelmi, természetvédelmi szempontok és a helyi közösség akarata. A projekt partnerség képviselete minden felmerült kérdésre tudott megnyugtató válasszal szolgálni, és úgy éreztük sikerült eloszlatni a projekt kapcsán felmerült aggályokat. A fórum előadói a lakosság kérdéseire adott válaszaikban kiemelték, hogy a projekt célja a terület vízháztartásának javítása és a későbbi kiszáradásának megakadályozása kisléptékű környezeti beavatkozás mellett. A projekt során a területre ökológiai alapállapot felmérés készült, illetve élőhelyrehabilitációs terv, melyekben megfogalmazott szakértői javaslatok beépültek a benyújtott vízjogi létesítési tervekbe. A partnerség számára ugyanolyan fontos a meglévő élőhelyek védelme, a biológiai sokféleség megőrzése, mint a „gyümölcs utcák” lakosainak. A projekt fő célja – egy diverzebb és jobb ökológiai állapotú vizes élőhely létrehozása és megőrzése – mellett szeretne egy élhetőbb környezetet is teremteni az ott élők és a helyi közösség számára.

Az elhangzott előadások anyagai és a fórumról készült jegyzőkönyv elérhetőek a Dokumentumtárban.

A fórumról készült fotók elérhetők a Galériában az alábbi linkre kattintva.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

További híreink

Megszakítás