life logo
DJI 0649

I. Nemzeti kapcsolatépítő találkozó Kaszón

I. Nemzeti kapcsolatépítő találkozó Kaszón

 

Az „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásért” című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében megrendezésre került az első nemzeti kapcsolatépítő látogatás, melyre 2022. augusztus 25-én került sor Kaszón. A találkozó alkalmával a LIFE+ program keretében 2013. és 2018. között megvalósult „Enyves éger és magas kőris alkotta ligeterdők helyreállítása és megőrzése Kaszó területén” (LIFE12 NAT/HU/000593) című projektet látogathatták meg a résztvevők.

 

A rendezvényt Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, majd dr. Számadó Róza főosztályvezető asszony köszöntötte a résztvevőket a Belügyminisztérium Önkormányzati Helyettes Államtitkárságának képviseletében. Ezt követően került sor a KASZÓ-LIFE projekt bemutatására a Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrumban, melynek során a látogatók megismerhették a projekt céljait, a megvalósult tevékenységeket, elért eredményeket, valamint Horváth László, a KASZÓ Zrt. erdészeti és természetvédelmi osztályvezetője a megvalósítás során gyűjtött tapasztalatokat is megosztotta az érdeklődőkkel.

 

Horváth László előadása Kaszón a Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrumban

 

A KASZÓ-LIFE projekt 5 év alatt, 1,3 millió euróból, 75%-os Európai Uniós finanszírozási támogatással valósult meg a Belső-Somogyi homokvidék területén található Kaszó település közvetlen környezetében. A projekt fő célkitűzése a KASZÓ Zrt. kezelésében lévő, többségében Natura2000 érintettségű vizes élőhelyek megőrzése, az erdők kisebb lápos, valamint füves területek vízellátásának javítása volt a lehulló csapadék területen tartásával, így stabilizálva a kedvező ökológiai állapotot. A projekt közel 2100 hektáros területet érintve valósult meg. A beavatkozások során kialakításra került a Bükki-víztározó, a Baláta-tó lefolyásához szabályozható áteresz került beépítésre, a Kűvölgyi-tavak medrében és a tavak mentén karbantartási munkálatokat végeztek, az egyik tóban iszapkotrás zajlott, valamint a tórendszer újabb két tóval bővült.

 

Kűvölgyi-tavak távlati képe

Kűvölgyi-tó völgyzáró gát

 

Az időszakos vízfolyások mintegy 15 kilométeres szakaszára mederbordák kerültek beépítésre a víz lefolyásának lassítására, valamint közel 300 hektáron zajlott invazív irtás az őshonos faállomány megfelelő erdőszerkezetének megőrzése érdekében.

 

Mederbordák az időszakos vízlefolyás lassítására

A projekt ismertetése után a fő beavatkozási helyszín megtekintésére volt lehetőség, egy 5 km-es gyalogtúra keretében. A megállók során a KASZÓ-LIFE projekt megvalósításában és monitorozásában részt vevő szakértők mutatták be, a projekt során kialakított tereptárgyakat, a munkafolyamatokat, és a megfigyelhető hatásokat is ismertették a résztvevőkkel.

A túra során a résztvevőknek lehetőségük nyílt megvitatni a látottakat és hallottakat, melynek eredményeként szakmai beszélgetés indult el a témában érintett szakterületek képviselői közt. A résztvevők különböző szakértelme mind más szemszögből világította meg a projektben megvalósult tevékenységeket, elért eredményeket. A klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése érdekében alkalmazott módszereket más és más szempontok szerint értékelték az erdész, geológus, vízgazdálkodási, klímavédelmi szakértők vagy épp a közigazgatásban, közgazdasági területeken jártas kollégák.

Mindez jól mutatja, hogy egy komplex megoldás megvalósításához számos szakterület bevonására van szükség annak érdekében, hogy a kivitelezés során valamennyi szakmai szempont figyelembevételre kerüljön és a beavatkozással a célzott hatás elérhető legyen. Hiszen a természet is egy komplex rendszer, melynek ugyan valóban nélkülözhetetlen, de csupán egy eleme a víz.

 

A projekt eredményeinek ismertetése, a monitoring tevékenységről szóló szakmai előadás

 

A beavatkozások hatásainak vizsgálatát a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet végezte. 18 beavatkozással érintett monitoring és kontroll területen zajlott a fák és lágyszárú növényzet egészségi állapotának vizsgálata, továbbá a mintafák évgyűrű elemzése. Ugyan a projekt 2018-ban fejeződött be, és a fák egészségügyi állapotának változását nehéz kimutatni ilyen rövid időtartam alatt, de az eddigi vizsgálatok eredményeiből arra lehet következtetni, hogy a projekt hatására lassabban csökken a talajvíz szintje a beavatkozási területeken, mint azokon a területeken, ahol nem befolyásolja a víztározók közelsége a talaj vízszintjét. Ezáltal pedig a fák egészségügyi állapota jobbnak mondható a projekt által érintett területen.

 

IMG 9848

Éger erdő a kontroll területen

 

Vezetett gyalogtúra a projekt beavatkozási területén

 

A területről egy drónfelvételes videó is készült, melyen a kialakított víztározók felülről láthatóak. A videót az alábbi linken tekinthetik meg: https://youtu.be/eu7L8s25jhI.

Az „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásért” című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében összesen három hazai networking látogatásra kerül majd sor, ennek volt az első állomása a kaszói látogatás. A visszajelzések alapján a rendezvény nemcsak szakmailag volt hasznos a résztvevők számára, de a kapcsolatok kiépítése szempontjából is. A beszélgetések során felmerült ötletek később akár új projektté is válhatnak a résztvevők szerves közreműködésével.

 

Fotókat és a videófelvételt készítette: Szenek Zoltán, Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

További híreink

Megszakítás