Nagy sikerrel zárult a klímaalkalmazkodást és vízgyűjtő szintű önkormányzati együttműködést ösztönző Vízgyűjtő Pályázati Program
Az éghajlatváltozás hatására egyre kiszámíthatatlanabbá és gyakoribbá váló extrém időjárási események számos kihívás elé állítják az önkormányzatokat, a szakértőket, a földhasználókat és a lakosságot egyaránt. A klímaváltozással szembeni kitettségünk negatív hatásainak mérsékléséért azonban tudatos, célzott megelőzéssel és alkalmazkodással sokat tehetünk. Ez különösen fontos az olyan környezeti kihívások (villámárvíz, belvíz, aszály stb.) esetében, amelyek a közigazgatási határokon átívelően, közösen, integrált megoldásokkal kezelhetőek.
Ez a szemléletmód hívta életre a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium koordinálásában megvalósuló „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásért” elnevezésű LIFE LOGOS 4 WATERS (LIFE20 CCA/HU/001604) projekt keretében – a Klímabarát Települések Szövetsége által – meghirdetett Vízgyűjtő Pályázati Programot.
Az egyedülálló pályázati program azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse az azonos vízgyűjtő-területen elhelyezkedő, szomszédos, vagy egymáshoz közel fekvő települések együttműködését, valamint ezáltal támogassa az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás és a tájléptékű vízmegtartás ügyét Magyarország vízvesztő pozíciójának mérséklése érdekében. Mindemellett további kiemelt célja volt a programnak, hogy ösztönözze a kisléptékű természetes vízmegtartást segítő beruházások széles körben történő, vízgyűjtő-szintű, integrált szemléletű használatát.
A pályázó önkormányzati konzorciumok a saját kisvízgyűjtő területükön jelentkező közös vízgazdálkodási problémájuk részletes bemutatásával pályázhattak, amelyek megoldására korábban nem rendelkeztek megfelelő erőforrásokkal. Olykor a közös fellépés gondolata is hiányozott a klímaváltozáshoz kapcsolódó kihívások kezelésére tett korábbi lépések során, melyet a pályázati felhívás ébresztett fel az önkormányzatokban.
A pályázat első fordulójában résztvevő önkormányzatok köre 200 tagot számlált, összesen 195 települési és 5 vármegyei önkormányzat volt tagja a konzorciumoknak. Az alábbi térképen látható, hogy az ország járásainak közel 30%-áról érkeztek be pályázatok, amelyekben az adott konzorciumokat alkotó települések területén tapasztalható, vízgazdálkodást érintő problémákra irányították rá a figyelmet.

A pályázat második fordulójában, a projekt keretében felállított szakmai szervezetekből álló Bíráló Bizottság 5 nyertes konzorciumi pályázatot választott ki. A nyertes pályázók átfogó szakértői támogatásban részesülnek a program keretében, melynek részeként egy szakmai koncepciót, tanulmányt – ezt egyedileg határozzák meg – fognak kapni a pályázatukban foglalt, vízgazdálkodással kapcsolatos problémáik ellensúlyozására, amely javaslatot tesz a beavatkozási helyekre és ajánlást fogalmaz meg a beavatkozás módjára. A Vízgyűjtő Pályázati Program nyertes konzorciumai:
Pályázó konzorciumvezető önkormányzat | Konzorciumban résztvevő partner önkormányzatok |
Karcsa Község Önkormányzata | Bodroghalom Község Önkormányzata, Felsőberecki Község Önkormányzata, Karos Község Önkormányzata, Vajdácska Község Önkormányzata, |
Kötegyán Község Önkormányzata | Biharugra Község Önkormányzata, Geszt Község Önkormányzata, Körösnagyharsány Község Önkormányzata, Méhkerék Község Önkormányzata, Mezőgyán Község Önkormányzata, Sarkad Város Önkormányzata, Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata, Újszalonta Község Önkormányzata |
Monostorapáti Község Önkormányzata | Kapolcs Község Önkormányzata, Pula Község Önkormányzata, Taliándörögd Község Önkormányzata, Vigántpetend Község Önkormányzata, Veszprém Vármegye Önkormányzata |
Szászvár Nagyközség Önkormányzata | Kárász Község Önkormányzata, Magyaregregy Község Önkormányzata, Máza Község Önkormányzata, Vékény Község Önkormányzata |
Szügy Község Önkormányzata | Csesztve Község Önkormányzata, Mohora Község Önkormányzata, Nógrádmarcal Község Önkormányzata, Patvarc Község Önkormányzata |

Az „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásáért” című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében elindított Vízgyűjtő Pályázati Program ünnepélyes díjátadó rendezvényét 2024. február 28-án rendezték meg a Klímabarát Települések Szövetsége és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, Önkormányzati Koordinációs Irodájának szervezésében. Az ünnepélyes díjátadón Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár és Kovács Lajos a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke adta át az elismeréseket a nyertes konzorciumok képviselőinek.

A rendezvényről további képek a honlap Galériájában itt érhetők el.
Készítette: Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, Önkormányzati Projektkoordinációs Iroda
Fotók: Pozsik Gábor