Második országjáró szakmai rendezvénysorozatára indul a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt

1.1

Örömmel értesítjük, hogy idén ősszel elindul a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt második országjáró szakmai rendezvénysorozata, melynek célja, hogy támogassa a helyi önkormányzatokat és szakembereket a klímatudatos vízgazdálkodás megvalósításában. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati Projektkoordinációs Főosztálya szervezésében megvalósuló eseménysorozat hét különböző helyszínen lesz elérhető 2024. november 5. és december 5. között   „Települési és […]

III. nemzetközi kapcsolatépítő találkozó

csm CAIC24 Panorama EN 611x155 abfe3e2835

A projekt keretében vállalt harmadik és egyben utolsó nemzetközi networking találkozóra 2024. október 9-11. között került sor Cascais településén, Portugáliában. A találkozón a Koordináló Kedvezményezett részéről három fő, továbbá három Partner Szervezettől (Bátya Község Önkormányzata, Püspökszilágy Község Önkormányzata és Országos Vízügyi Főigazgatóság) egy-egy fő vett részt. A projekt partnerség ez alkalommal nem egy konkrét klímaalkalmazkodás […]

II. nyári egyetem ünnepélyes nyitórendezvénye

54068704965 0f07c5f7bd o

Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségéhez kapcsolódva került megrendezésre 2024. október 14-én a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, Önkormányzati Államtitkársága által koordinált LIFE LOGOS 4 WATERS projekt második nyári egyetemének ünnepélyes nyitórendezvénye. Az eseményen, a nyári egyetemen résztvevő nemzetközi hallgatók is képviselték magukat Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán (NKE VTK). A […]

VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK A KERTBEN

3

A LOGOS 4 WATERS projekt Önkormányzati Pályázati Programjában Zsámbék is támogatást nyert a város szélén futó Angyal árokban 2-3 rönkgát telepítéséhez, amelyet a TOP_Plusz forrásból megvalósításra kerülő csapadékvíz-gazdálkodási beruházásaival egyben valósít meg az Önkormányzat. A projekt részeként elkészíttettek egy színes tájékoztató kiadványt a kertben alkalmazható vízmegtartó megoldásokról a zsámbéki lakosság számára, amelyet szívesen ajánlunk minden […]

Klímareferensi képzés a Debreceni Egyetemen

ud logo 2

Klímareferensi képzés indul ősszel a Debreceni Egyetemen. A képzés alapvetően az alkalmazkodás témakörét járja körül az alábbi modulok mentén: klímatudomány energetikai ismeretek és környezet-technológia fenntarthatóság önkormányzati feladatok pályázatok, projektek A képzés önköltséges, időtartama 2 félév. Döntően távoktatás formájában, e-learning alapon zajlik az oktatás a két félév során két személyes jelenlétet igénylő konzultációval. A képzés lebonyolításáról, […]

LOGOS 4 WATERS NYEREMÉNYJÁTÉK

WWF nyeremenyjatek post1

Vízmegtartó megoldások fotó- és videó pályázat  Mutasd meg, milyen természetes vízmegtartó megoldásokat alkalmazol otthonodban, hogyan gazdálkodsz a vízzel kicsiben vagy nagyban (a kertben, vagy akár az ablakban)! Van saját kerti tavad? Egy csepp víz sem folyik ki a telkedről? Elraktározod az esővizet? Burjánzó kerted egy igazi oázis? Pázsit helyett erdő nő az udvarban? Elraktározod az […]

VÍZTÜKÖR – Októberben újra megrendezésre kerül az akkreditált pedagógus-továbbképzés

1

A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt országos szemléletformáló programjának keretében májusban első alkalommal megrendezésre került a VÍZTÜKÖR akkreditált pedagógus-továbbképzés, amelyre most ismét ingyenesen lehet jelentkezni. A képzés akkreditált, 30 órás pedagógus-továbbképzés, amelyet a résztvevők be tudnak számíttatni a kötelező továbbképzési óraszámaikba. Az oktatóanyagot és a tanárképzés tematikáját a WWF Magyarország dolgozta ki felső tagozatos iskolásoknak és […]

Klímasemlegesség 2050 – konferencia

Fotó VD 2024 06 14

A Green Policy Center szervezésében minden évben megrendezésre kerülő Klímasemlegesség 2050 című konferencia keretében idén a társadalom és az éghajlatváltozás közötti kapcsolatok, egymásra hatások elemzése állt a 2024. június 3-ai rendezvény témájának középpontjában. A felvezető előadásokban általános képet kaphattak a résztvevők az Európai Unió által meghatározott klímacélok elérésének folyamatáról, a hazai vállalásokról, illetve a különböző […]

A kék-zöld infrastruktúra szerepe a klímaalkalmazkodásban – workshop

438137475 2356041124593566 2492913193187159128 n

A LIFE-CLIMCOOP projekt által megrendezésre került interaktív workshopon mutattuk be projektünket és számoltunk be a megvalósítás tapasztalatairól. A workshop témája „A kék-zöld infrastruktúra szerepe az éghajlatváltozás mérséklésében. Alkalmazkodó várostervezés, városfejlesztés.” A program első felében a meghívott előadók rövid előadásokat tartottak a kék-zöld infrastruktúra a klímaalkalmazkodásban betöltött szerepéről. Dr. Szatzker Petra, a LIFE LOGOS 4 WATERS […]

Megnyitotta kapuit a projekt keretében készült püspökszilágyi beltéri bemutató központ és kültéri tanösvény

IMG 0615

Püspökszilágy Község Önkormányzata Teremtésvédelem a víz tükrében címmel rendezett családi napot 2024. május 25-én. A rendezvény keretében átadásra került többek között a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében kialakított beltéri bemutató központ és kültéri tanösvény, melyek tartalma magyar és angol nyelven egyaránt elérhetőek. A beltéri bemutató központ részeként egy állandó kiállítás nyílt a településen Szabadidő […]

Megszakítás