Sikeresen zárult a klímaalkalmazkodást és természetes vízmegtartást ösztönző Önkormányzati Pályázati Program
Napjainkban társadalmilag és gazdaságilag is kiemelt jelentőségűvé vált az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás és a vízmegtartás kérdése. Már nem csak unokáink, hanem a gyermekeink jövőjét is fenyegeti a klímaváltozás okozta extrém vízhiány, melyet idén nyáron is mindannyian tapasztalhattunk.
A támogatási programot a víznek, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban betöltött szerepének, a vízmegtartás fontosságának és a víz-érték szemlélet elterjesztésének érdekében hívta életre a Belügyminisztérium által koordinált projekt. A Pályázati Program Magyarországon egyedülálló lehetőséget biztosított a hazai települési önkormányzatok számára. Olyan innovatív, újszerű ötletekkel pályázhattak az önkormányzatok, melyek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, illetve a vízvisszatartást segítik elő, helyi, kisléptékű beavatkozások keretében. A pályázati program célja – a beruházások megvalósításának támogatása mellett – az volt, hogy felhívja a figyelmet a kisléptékű, természetalapú, költséghatékony megoldások előnyeire, és rávilágítson a széleskörű részvételen, a helyi közösségek bevonásán alapuló intézkedések sikerességére.
Az önkormányzatok minimum bruttó 700 000 forint, maximum bruttó 3 500 000 forint értékű támogatásra pályázhattak a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt költségvetésében rendelkezésre álló 100 000 euró forrásra. 36 községtől, 6 nagyközségtől, 28 várostól, 8 megyei jogú várostól és 8 fővárosi kerülettől összesen 86 pályázat érkezett be.
Önkormányzati Pályázati Programban benyújtott önkormányzatok területi elhelyezkedése
A nagyfokú érdeklődés minőségi pályázatokkal párosult. A felhívásra számos kiváló megoldási ötlettel pályáztak az önkormányzatok. Néhány ezek közül: esőkertek, rönkgátak létesítése, a csapadékvíz gyűjtésére záportározók létrehozása, csapadékvíz-gyűjtő edények biztosítása a lakosságnak. Ezeket a fejlesztéseket a projekt keretében készülő, ún. „jó gyakorlatok” gyűjteményben is bemutatják.
Illetve azt is jól mutatja, hogy a települések vezetői felismerték a klímaváltozás okozta negatív hatások következményeit helyi szinten, és látják szerepüket a hatások mérséklésében, és az azokhoz való alkalmazkodásban. Azt gondoljuk, hogy ez nem csupán feladatuk az önkormányzatoknak, de lehetőség is számukra, hogy egy élhetőbb, az éghajlatváltozás okozta szélsőségeknek kevésbé kitett települést alakítsanak ki, melynek a lakosságvonzó és lakosságmegtartó képességére is hatással lehetnek az intézkedések, hiszen a természetes vízmegtartó megoldások számos egyéb járulékos haszonnal (pl. erózióvédelem, talajvédelem, természetes élőhelyek létrehozása és megőrzése, mikroklíma-szabályozás, és rekreációs lehetőségek teremtése) is járnak egy település ételében.
A pályázatok szakmai kiértékelésének folyamatában a LIFE LOGOS 4 WATERS projektben közreműködő partner szervezetek is bevonásra kerültek, melynek végén a projekt keretében, együttműködő szakmai szervezetek delegált tagjaiból felállított Integrált Támogató Tanács döntött a nyertesekről.
A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt költségvetésében rendelkezésre álló forrásból (100 000 Euró) összesen 14 önkormányzat pályázata kerülhetett támogatásra.
Nyertes önkormányzat neve | Támogatott tevékenység (klímaalkalmazkodás, vízmegtartás) | Elnyert támogatási összeg | |
1. | Bezi Község Önkormányzata | Esővíztároló tartály beszerzése, hasznosítása, fásítás | 959 660 Ft |
2. | Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata | Esőkert kialakítása (magán ingatlanon, oktatási, köznevelési intézmény területén, közterületen) | 3 167 277 Ft |
3. | Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat | Esővíztároló tartály beszerzése, hasznosítása, fásítás | 1 835 875 Ft |
4. | Csömör Nagyközség Önkormányzata | Patak menti táj rehabilitáció és rönkgát építése, lefolyáslassítás | 3 500 000 Ft |
5. | Füzérradvány Községi Önkormányzat | Benjes sövény építése erózióvédelem céljából | 3 498 000 Ft |
6. | Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata | Esővíztároló tartály beszerzése, és háztáji kiskerti zöldségtermesztés népszerűsítése | 3 500 000 Ft |
7. | Halastó Községi Önkormányzat | Patak-rehabilitáció villámárvízzel sújtott területen | 3 500 000 Ft |
8. | Hosszúhetény Községi Önkormányzat | Komplex vízmegtartó beavatkozások az esővíz helyben tartása céljából | 3 492 500 Ft |
9. | Perőcsény Községi Önkormányzat | Hódok jelenlétéből fakadó pozitív és negatív hatások kezelése | 2 392 000 Ft |
10. | Pomáz Város Önkormányzata | Komplex vízmegtartó beavatkozások az esővíz helyben tartása céljából | 1 810 000 Ft |
11. | Pusztaszentlászló Község Önkormányzata | Esővíztároló tartály beszerzése, hasznosítása | 3 305 500 Ft |
12. | Szada Nagyközség Önkormányzata | Esőkert kialakítása (magán ingatlanon, oktatási, köznevelési intézmény területén, közterületen) | 3 325 000 Ft |
13. | Szokolya Község Önkormányzata | Művelődési Ház udvarának zöldítése, vízgyűjtő rendszerének kialakítása, mikroklíma javítása | 2 191 000 Ft |
14. | Tata Város Önkormányzata | Esőkertek kialakítása közterületi vízmegtartás céljából |
2 755 000 Ft |
A pályázat népszerűsége azt bizonyítja, hogy az ilyen típusú, rugalmasabban felhasználható támogatások – még ha kis összegűek is – remek lehetőségként szolgálnak az önkormányzatok számára a klímaváltozás okozta negatív hatások mérséklése, és az azokhoz való helyi alkalmazkodás terén történő cselekvésre.
2022. szeptember 20-án került sor Budapesten az „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásáért” című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében indított Önkormányzati Pályázati Program díjátadó rendezvényére, ahol a nyertes önkormányzatok képviselőinek Dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, és Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke adta át az elismeréseket.
A rendezvényről további képek a honlap Galériájában itt érhetők el.
Készítette: Dr. Szatker Petra, Hugyecz Bettina
Fotók: Marosfalvi Péter